A HTML rövid története
Ahhoz, hogy megérthessük, miért volt szükség az XML-re, legalább is ami a webet illeti, előbb ismernünk kell a HTML szerepét. A HTML nyelvet nem sokkal az internet születése után néhány európai fizikus alkotta meg egy jóval bonyolultabb jelölőnyelv, az SGML (Standard Generalized Markup Language) egyszerűsített változataként. Itt és most nem szeretnék belemenni az SGML részleteibe. Legyen elég annyi, hogy rettenetesen összetett volt, ami azt illeti, túlságosan is összetett ahhoz, hogy fizikusaink kényelmesen tudjanak tudományos dokumentumokat cserélgetni a segítségével. így aztán ezek a haladó gondolkodású emberek létrehoztak maguknak egy egyszerűsített változatot HTML néven. Ez olyan dokumentumok megalkotására volt alkalmas, amelyeket ma weblapoknak hívunk. A HTML nyelv megalkotása egyben a World Wide Web születése is volt. A Web egy olyan „vizuális réteggé” vált, amely a világméretű hálózat, az internet szolgáltatásaira épült.
A HTML kezdetben egyszerűen csak egy óriási találmány volt, hiszen lehetővé tette, hogy a tudósok strukturált formában oszthassák meg egymással eredményeiket az interneten keresztül. Nem telt bele azonban sok idő, és általánosan elfogadott, mondhatni szabványos nyelvvé kezdett válni, amellyel immár mindenféle más dokumentumot is létrehoztak és formáztak. A nyelv a tudósok dédelgetett kiskedvencéből az on-line információközlés szabványává vált. Ezen a ponton aztán az új felhasználóknak eszébe jutott, hogy az újabb igényeknek megfelelően akár ki is egészíthetik a korábban a fizikusok által megalkotott nyelvi elemek tárát új címkékkel. A dologban különösen a webböngészők fejlesztői jártak élen, akik szédületes sebességgel dolgozták ki az újabb és újabb nyelvi elemeket. Ez egyszerre volt jó és rossz. Jó volt, hiszen újabb képességekkel ruházták fel a HTML nyelvet, és rossz, mert a koordinálatlan fejlesztés rengeteg belső ellentmondáshoz vezetett, és „tönkretette” a HTML egyik nagy előnyét, az egyszerűséget. Ráadásul nem volt két böngészőprogram, ami ugyanazt a lapot képes lett volna ugyanúgy megjeleníteni. Az egész történet kezdett úgy kinézni, mint amikor különösebb koncepció nélkül nekiállnak átépíteni egy házat, amihez tulajdonképpen hozzá se kellett volna nyúlni.
Amint az a forradalmakra általában jellemző, a web születése is meglehetősen kaotikus folyamat volt, így a HTML fejlődése tulajdonképpen csak visszatükrözte mindezt. A közelmúltban mindazonáltal megindult egy folyamat, amelynek célja a viszonyok tisztázása, és a HTML képességeinek összerendezése. A legnagyobb problémát tulajdonképpen az jelentette, hogy a webböngészőknek úgy kellett kitalálniuk, hogy egy weblapot hogyan is jelenítsenek meg, ami nem valami ésszerű dolog. Ideális esetben a weblap szerkezetének tartalmaznia kellene az összes olyan információt, ami a megjelenítéshez szükséges, az oldalnak pedig mindig pontosan ugyanúgy kellene megjelennie, függetlenül attól, hogy a felhasználó milyen eszközt, operációs rendszert vagy böngészőt használ. Ennek az utópiának a megvalósulása egyelőre még várat magára, az viszont biztos, hogy a fejlődésben az XML-nek igen komoly szerep jut majd.

Nyelvek kavalkádja az XML-lel
Az XML úgynevezett metanyelv, ami azt jelenti, hogy elsődleges rendeltetése más nyelvek leírása. Készséggel elismerem, hogy ez így elsőre elég furcsán hangzik, de az előbbi kijelentése semmi egyebet nem jelent, mint hogy az XML csupán egy olyan keretet, szabályrendszert biztosít, amihez minden, belőle származtatott leírónyelvnek ragaszkodnia kell. XML-t használva olyan egyedi nyelveket alkothatunk, amelyek segítségével gyakorlatilag bármilyen információ leírható – a weblapokat is beleértve. Tudván, hogy az XML egy metanyelv, akár azt is megtehetnénk, hogy megalkotjuk a HTML egy nekünk tetsző változatát. Vagy létrehozhatnánk egy virtuális kisállatok leírására szolgáló nyelvet mondjuk VPML (Virtual Pet Méta Language) néven. A lényeg az, hogy az XML, amely ilyenkor mindig ott van a háttérben, abban segít, hogy az általunk létrehozott adatszerkezetek mindvégig konzisztensek maradjanak, függetlenül attól, hogy weblapokról, vagy virtuális állatkákról van szó.
Az olvasó most valószínűleg úgy gondolja, hogy a virtuális állatkáknak nem sok köze van a webhez. Ha viszont ez így van, akkor mért emlegetem őket ennyiszer. Nos, a helyzet az, hogy az XML nem teljesen a webről szól. Talán kicsit sarkosabban is fogalmazhatok: az XML-nek első közelítésben semmi köze a webhez. Segítségével bármilyen információt, bármilyen számítógépen leírhatunk. A web csupán az egyik speciális felhasználási területe. A dolog megértéséhez képzeljük el, miféle szédületes kommunikáció folyik ebben a pillanatban is a világ számítógépei és mobiltelefonjai között, vagy mennyi információ folyik keresztül a televíziókon meg a rádiókészülékeken. Mivel az XML egy általános célú metanyelv, nyilván a kommunikáció vagy adatátvitel bármely területén felhasználható, vagyis a vele kapcsolatos lehetőségek tárháza szinte végtelen. Ugyanakkor az egyik legelső felhasználása valóban a HTML és a weblapok körüli zűrzavar rendbetétele volt, ezért vezettem be én is az imént úgy, mint úttörő webes technológiát. Általános jellege mellett szintén komoly előnye ennek a nyelvnek, hogy a segítségével megalkotott dokumentumok tartalma bármilyen eszközön megjeleníthető, legyen az számítógép, mobiltelefon, vagy valamilyen internetre kapcsolódó speciális doboz…